Bár ma maximum a szimpatikusabb csapatnak drukkolva élvezhetjük a Super Bowlt, ez ebben az évezredben már ötször volt másképp, ebből háromszor pedig őszintén ünnepelhetett minden Patriots szurkoló. Mielőtt felbontanátok a CBA-ban szerzett Skittles-t, vagy a Kőbányait, nosztalgiázzunk gyorsan ezekről a szebb napokról, amikről persze remélhetjük, hogy nem az utolsók.  

 

bruschi0111-1704.r.jpg

 

2002. február 3., Super Bowl XXXVI, Louisiana Superdome
St. Louis Rams - New England Patriots 17-20.

A Patriots élén már Tom Bradyvel, második kiemeltként jutott a rájátszásba, majd a Raiders ellen - létrehozva a tuck rulet - továbbjutva a Steelerst verte az AFC döntőben. A nagydöntőn a Patriots három negyed után már 17–3-ra vezetett, a St. Louis az utolsó negyedben két touchdown-t elérve, másfél perccel a vége előtt egyenlített, ekkor 17–17 volt az állás. 1:21 volt az órán, a Patriotsnak és Tom Bradynek ennyi ideje volt megnyerni a mérkőzést, időkérés nélkül. A kommentátorok a nem túl kedvező mezőnypozíció (saját 15-ös vonal) és a szinte újonc irányító miatt már a hosszabbításról beszéltek. Brady 3 sikeres passzal nyitott a running back J. R. Redmond-felé, közben egyszer földhöz vágva a labdát, így megállítva az időt. Ekkor még mindig a saját 41-esükön, 33 másodperccel a lefújás előtt voltak, de két sikeres passz után a Pats elérte a Rams 30-as vonalát, ahonnan Adam Vinatieri berúgta a 48 yardos mezőnygólt. A csapat megszerezte első Super Bowl győzelmét, Tom Brady lett a mérkőzés MVP-je. 

 

2004. február 1., Super Bowl XXXVIII, Reliant Stadium, Texas
Carolina Panthers - New England Patriots 32-29

A Patriots ezúttal az AFC első kiemeltjeként jutott a rájátszásba 14–2-es mérleggel. A Divisional Roundban a Titanst győzték le, majd a konferencia-döntőben a Peyton Manning által vezetett Colt felett diadalmaskodtak. A 38.-at egyébként az egyik legjobb Super Bowl-ként emlegetik. 26 perc 55 másodpercen keresztül egyik csapat sem szerzett pontokat, ezt Tom Brady Deion Branch-nek dobott TD passza törte meg, majd végül a két csapat 24 pontott szerzett a félidő előtt. A harmadik negyedben megintcsak nem estek pontok, a negyedikben mégis összesen 37. A végén pár szép (és egy visszafújt) passzal sikerült újra Adam Vinatierit jó mezőnypozícióba juttatni, 41-ről ismét az ő mezőnygóljával nyerte meg a Patriots a Super Bowlt az utolsó másodpercekben. A mérközés MVP-je ismét Tom Brady lett, aki így már másodszor emelhette magasba a Lombardi trófeát. Azok is hallhattak erről a mérközésről, akik nem követik annyira az NFL történéseit, ugyanis a félidei show elég emlékezetesre sikeredett, bekerült a híradókba is: Justin Timberlake lerántotta Janet Jackson ruhájának felső részét, így bár a televízió hamar váltott, sokmillió ember láthatta Janet jobb keblét. Azóta 5 másodperc késéssel közvetítik a halftime showt.

 

2005. február 6, Super Bowl XXXIX, ALLTEL Stadium, Florida
Philadelphia Eagles - New Englad Patriots 24-21

A Patriots ismét 14-2-es mérleggel zárt az alapszakaszban, majd ezúttal újból az Indianapolis Coltson és a Steelersen keresztül vezetett az út a nagydöntőbe. A mérkőzésen két csapat fej-fej mellett haladt egymás mellett, TD-re másik csapat is TD-vel válaszolt, félidőben 7-7-es, a 3. negyed végén 14-14-es állást eredményezve. Ezt a sorozatot a 4. negyedben egy Adam Vinatieri mezőnygól törte meg, így 10 pontra növelve a Patriots előnyét, amit Greg Lewis utolsó 2 percen belül szerzett TD-jével 3 pontosra tudott szűkíteni az Eagles, de behozni azonban már nem. Így a Patriots harmadszorra nyerte meg a Super Bowlt 4 éven belül, erre rajtuk kívül csak a Dallas Cowboys volt képes. Ezzel a csapatot már dinasztiaként emlegették, ami persze egy véleményes dolog, de az biztos, hogy minden idők legsikeresebb Patriotsa és az NFL egyik legsikeresebb csapata is volt, sőt, figyelembe véve, hogy azóta egy szezont kivéve mindig bejutottak a rájátszásba, ez még mindig tart. Persze könnyebben lehetne erre gondolni, ha újra Super Bowlt nyerne a csapat. Ha ez a Belichick-Brady korszakban megtörténik még, akkor biztosan mindig idők egyik legnagyobb korszakának tartják majd. Bár ha nem, talán akkor is. Visszakanyarodva, a mérkőzés MVP-je ezúttal nem Brady, hanem Deion Branch lett, aki bár nem szerzett touchdownt, remekül játszott.

A Patriots mai keretéből már csak Tom Brady és Vince Wilfork azok, akik nyertek Super Bowlt a csapattal. Reméljük jövőre mindkettejüknek lesz újból erre esélye, ehhez viszont Wilforknak valószinüleg szembe kell néznie egy fizetéscsökkentéssel. Izgalmas lesz a holtszezon, mára pedig jó meccsnézést mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://gopats.blog.hu/api/trackback/id/tr745793511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása